Bemutatkozás
Cégünk, a REDAI Építőipari Kft. 2023-ban nyerte el mostani formáját, de tulajdonosunk, Rédai Illés egyéni vállalkozóként, illetve alkalmazottként már több mint 10 éve dolgozik építőiparban.
2023-as céggé alakulásunk óta rengeteget fejlődtünk. Munkavállalóink létszáma a kezdeti 1-2 főről mostanra állandó 5-7 főre nőtt, irodát nyitottunk, ipari parkban egy több, mint fél hektáros területet vettünk, ami cégünk telephelye lett.
Gépparkunk egy 1.5 tonnás minikotróval kezdte meg a munkát 2023-ban, azóta a teljesség igénye nélkül a következő gépeket szereztük be: 18 tonnás gumikerekes forgókotró, bobcat homlokrakodó, 3.5 tonnás billencs kisteherautó, 9 személyes kisteherautó, 15 tonnás darus-billencs teherautó, 4 féle lapvibrátor, döngölőbéka, elektromos targonca és rengeteg apró, de annál fontosabb gép, eszköz.
Telephelyfejlesztésre is nagy figyelmet fordítottunk, hogy korrekt módon tudjuk szervizelni a gépeinket, takarítani az autóinkat, illetve legyen egy irodánk ahol fogadni tudjuk partnereinket. Összesen több, mint 100 m2 zárt tárolókapacitással, 40 m2 szerelőműhellyel és 2000 m2 betonozott területtel rendelkezünk.
Saját telephely, saját géppark – maximális kontroll minden munkafolyamat felett.
Munkavállalóink
Munkavállalóink létszámával sosem volt gond, rengetegen jelentkeznek hozzánk, ha keresünk embert, ha nem. Nagyon meg szoktam válogatni, hogy kit veszek fel, mert a jelen piaci helyzetben sokan csak rossz fényt vetnének a cég, visszajelzések alapján, jó hírnevére.
Nálunk elképzelhetetlen, hogy valaki ittasan, nem kipihenve jelenjen meg a munkakezdés helyszínén. 1-2 ilyen alkalom után el is búcsúznánk egymástól. Van egy szabály a cégnél, amit nagyon komolyan veszek: ha valaki elmegy, nem jöhet vissza.
Ezt a munkavállalók is pontosan tudják, úgyhogy megítélésem szerint pontosak, precízek és ami különösen jól szokott esni, ha visszajelzést kapok róluk: tisztelettudóak mindenkivel.
Általában csapatunk felépítése a következő szokott lenni: 1 szakember és 2 segédmunkás.
Fegyelem, szakértelem, tisztelet – ez tartja össze a csapatunkat.